#országvédelmi terv

Nyilvánosan nem merik kritizálni az osztrák bankok Orbán tervét
 

Nyilvánosan nem merik kritizálni az osztrák bankok Orbán tervét

Nagy valószínűséggel sérti a tőke szabad áramlásának uniós elvét a devizahitelek végtörlesztéséről szóló magyar kormányzati elképzelés, de kevés az esély arra, hogy az Európai Bíróság ideiglenes biztosítási intézkedést rendel el - mondta egy osztrák EU-jogi szakértő a Der Standard című napilapnak. Magyarországi osztrák cégek mérlegelik a kivonulás lehetőségét - fogalmaztak a Die Pressének.

MTI MTI

Van, akinek nagyon tetszik Orbán akcióterve
 

Van, akinek nagyon tetszik Orbán akcióterve

A Dunántúli Regionális Vízművek Zrt. (DRV) szerint a vízdíjakban hét-kilencszeres különbségek is vannak országszerte, ez jelentősen csökkenthető a vízdíj hatósági árassá tételével, de a szabályozásnak figyelembe kell vennie az eltérő költségeket.

MTI MTI

Tölgyessy: isten tudja, micsoda bajok lesznek még ebből
 

Tölgyessy: isten tudja, micsoda bajok lesznek még ebből

Ezt az alkotmányt a politikai közösség fele nem fogadja el. Isten tudja, micsoda bajok lesznek még ebből – mondta Tölgyessy Péter egy keddi könyvbemutatón. Az alkotmányjogász szerint a devizahiteles-ügyre keresett megoldások nem valamiféle tévedés eredményei, hanem az Orbán-rendszer lényegét tükrözik.

hvg.hu hvg.hu


Miért satírozta ki a felsőoktatást Orbán Viktor?
 

Miért satírozta ki a felsőoktatást Orbán Viktor?

A fix árfolyamos végtörlesztésen, a luxusadón, a közmunkán és a stabilitási törvényen kívül több dologról is beszélt volna Orbán Viktor idénynyitó parlamenti felszólalásában, de néhány mondatot kihúzott az eredeti szövegből. Kimaradt például a felsőoktatás, pedig a következő két-három évben nagy változások jönnek.

eduline.hu eduline.hu




Bezuhant egy brit részvény is Orbán miatt
 

Bezuhant egy brit részvény is Orbán miatt

Öt százalékot estek a hiteleket kínáló International Personal Finance részvényei is tegnap, miután a cégcsoport bejelentette, őket is érinthetik a Magyarországon bevezetendő olyan intézkedések, mint a teljes hiteldíjmutató (THM) 30 százalékra csökkentése.

hvg.hu hvg.hu


Jobbik: miért húztak ki Orbán beszédéből egy részt?
 

Jobbik: miért húztak ki Orbán beszédéből egy részt?

A Jobbik szerint a kormány működéséről állítanak ki bizonyítványt azok az internetes hírportálokon megjelent fotók, amelyek szerint Orbán Viktor miniszterelnök hétfői parlamenti beszédéből kihagyta a szociális bolthálózatról szóló fejezetet - jelentette ki Z. Kárpát Dániel.

MTI MTI

Orbán terve hosszú távon kedvező hatásokkal járhat London szerint
 

Orbán terve hosszú távon kedvező hatásokkal járhat London szerint

Hosszú távon kedvező hatásokkal járhat a kormányfő által a devizahitelek egyösszegű teljes törlesztésének lehetővé tételéről bejelentett terv, bár kötelező forintalapú refinanszírozás híján valószínűleg kevesen tudnak majd élni a lehetőséggel - vélekedtek keddi értékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők.

MTI MTI


A spicli uzsorás mentesülhetne a büntetés alól
 

A spicli uzsorás mentesülhetne a büntetés alól

Több megoldást is lehetségesnek tart a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az uzsora-bűncselekmények elleni fellépés hatékonyságának javítására: ezek egyike szerint ha a bűnszövetségben uzsorázó önként feljelenti társait, akkor esetében akár mellőzni is lehetne a kiszabandó büntetést. A tárca szerint - bár kockázatot is rejt magában - a szociális kártya bevezetése ugyancsak alkalmas lehet az uzsora-bűncselekmények visszaszorítására.

MTI MTI